Szent Mungó

március 29.

A fény még a lehunyt szemhéjaimon keresztül is bántotta a szemem. Kissé felnyögtem, aztán inkább a gyorsaság mellett döntöttem. Kinyitottam a szemem, és körülnéztem. Fehér, fehér, fehér. Hol vagyok?Az alkaromra támaszkodva próbáltam felülni, de amikor a bal karomra próbáltam nehezedni, fájdalom nyilallt belém és felkiáltva hanyatlottam vissza az ágyra. Minden emlékem visszatért. A halálfalók, a futás, minden.
-Jó reggelt! - hallottam a szemközti ágyról. - Látom, téged is rendesen befásliztak.
Most már óvatosabban ültem fel.
-Luna! - örültem meg. - Hát jól vagy?
-Több halálfaló kell ahhoz, hogy Luna Longbottomot padlóra küldjék! - jelentette ki mókásan, de közben meg-megrándult az arca.
Nyilván neki is fájt minden porcikája. Lenéztem törött karomra. Vastag, fehér kötés borította, csakúgy, mint jóformán az egész testemet.
-Nate? - tudakoltam.
-Itt - mutatott a mellette lévő ágyra.
Ó, tényleg. De vak vagyok. Nate még aludt, mozdulatlanul, akár egy kidőlt fa. Fáradt lehetett. Visszahanyatlottam a párnára. Csak ekkor vettem észre a levelet az éjjeliszekrényemen. Izgatottan nyitottam ki.

Drága Belle!

Nagyon aggódom érted, remélem, minden rendben van. McGalagony nem engedett el, így most csak ebben a levélben tudok veled lenni. Nagyon vigyázz magadra! Ja, a bátyád is itt van. Itt böködi a vállamat. Azt mondja, írjam meg, hogy légy jó. Szerintem ez nem feltétlenül szükséges. Hiányzol, Belle. Ha visszajöttél, adok neked egy kis ajándékot. Várlak.

Szeretlek,
Day

Sóhajtva hajtottam össze a levelet. Luna érezte, hogy most nem kell kérdezősködnie, így csak mosolygott rám, és én hálás voltam neki. Remélem, nem kell sokáig itt rostokolnunk.

márc. 29.
Amikor kinyitottam a szemem, a vakító fehér plafonra esett elsőre a pillantásom. Azonnal vissza is csuktam. Hirtelen tudatosult bennem,hogy nem a hálótermünkben vagyok,hiszen ott elvileg nem láthatok ilyen fehér mennyezetet a vörös baldachintól. Szóval máshol kell lennem. Nem volt erőm még egyszer körülnézni,ezért a szagok alapján próbáltam kitalálni. Talán a Gyengélkedőben? Á,dehogy is. Merlin alsógatyájára! Ez egy kórházi betegszoba. Jaj nee …  -a felismerés keserűen hatolt belém. Ja persze, hiszen az elmúlt pár órában nem éppen mindennapi dolgokat éltünk át. Arra emlékeztem utoljára,hogy a roxforti birtok határán botorkáltunk,amikor Izzy ledőlt a fűbe,mert nem bírta tovább. Vajon most hol lehet? Óvatosan felemelkedtem,miközben alattam megnyikordult az ágy. Velem szembe fektették le, szerencsére. Ő még aludt. Lassacskán visszatértek részletesebben is az emlékeim. Bebújtam a takaróm alá és félve végignéztem magamon. A bal kezemen kötés,az egyik lábszáramon úgyszintén. Néhol még maradt rajtam pár alvadt vérfolt. Viszont az arcom már tiszta lett,és az elszakadt, elkoszolódott ruháim is eltűntek. Helyette az egyik tiszta pizsamám volt rajtam,ami fogalmam sincs,hogy került ide. Ja,de hiszen a varázsvilágban vagyunk.  Még sosem voltam itt,mint beteg,csak egyszer, látogatóban. Kezdtem félni.

A legjobb varázslókórház egész Angliában, de remélem, csak látogatóban van.