Roxmorts, a varázslófalu

május 10.

Michael fáradtan gömbölyödik össze, az ölembe hajtva a fejét. Amint látom, hogy mély álomba merült, felemelem, és átrakom a szalmaágyra, majd előveszem az egyetlen könyvet, ami a "szobánkban" van, és fellapozom. Tulajdonképpen már kívülről tudom az egészet, de ez az egyetlen szórakozásom. Még alig fél órája lapozgathatok, amikor valaki megzörgeti a rácsot. Összerezzenek, de direkt nem fordulok az ajtó felé.
-Fel nem foghatom, egy tízéves kislány miért viselkedik úgy, mint egy dacos tinédzser...
-Te tettél azzá - vágok vissza, még mindig nem nézve arra.
-Ó, micsoda bölcsesség, micsoda kellem, micsoda báj! - nevet gúnyosan.
Önkéntelenül is végigpillantok szakadt öltözékemen, piszkos bőrömön, meztelen lábamon.
-Ne félj, Emma, a nővéred és a bátyád hamarosan eljön, hogy megmentsen!
Nem válaszolok. Tudom, mi az ára. És nem hagyom, hogy Isabelle vagy akár Jacob fizesse meg. Ugyan nem ismerem őket, de mivel mindenki úgy beszél róluk, mintha borzalmas teremtmények lennének, tudom, hogy jó emberek.
-Már nem kell sokat várni - suttogja még egyszer, majd elmegy.
Reszketve engedem ki a levegőt, amelyről eddig tudatában sem voltam, hogy visszatartottam. Michael nyöszörögve ébred fel. Azonnal mellette termek, és mosolyt erőltetve az arcomra, végigsimítok szőke, kócos fürtjein, és megpuszilom a homlokát.
-Ki volt az? - kérdezi álmosan, kis öklével dörzsölgetve a szemét.
-Senki - szedegetem le az arcáról a ráragadt szalmaszálakat. - Aludj szépen, kis drágám!
Michael visszafekszik az "ágyra", magához szorítva a felismerhetetlenségig elnyűtt plüssmackóját, és azonnal álomba merül. Mellé fekszem, a testemmel igyekszem melegíteni. Hidegek itt az éjszakák. Könnyek folynak az arcomon, meg sem próbálom letörölni őket. Azon gondolkodom, vajon csak koraérett vagyok, vagy a körülmények tettek ilyenné. Nem tudom. De egyet tudok. Nem hagyom, hogy a nővérem és a bátyám miattam kerüljenek veszélybe. Ahogy azt sem hagyom, hogy Michaellel bármi történjék. Ehhez azonban mindenekelőtt egy pálcára lesz szükségem. Amit legkésőbb holnap meg is szerzek.

március 28.

Kint a csillagos ég fogadott minket. Éjszaka volt. Az időérzékem teljesen eltűnt a cellában.
-Ez a Mézesfalás - ismertem rá ennek ellenére a házra. - Roxmorts-ban vagyunk!
-Persze - közölte enyhén hitetlenkedve Jace.
Legszívesebben belerúgtam volna.
-Te ezt tudtad? - néztem rá kissé idegbetegen. - Miért nem szóltál?
-Senki sem kérdezte.
-Argh - fejeztem ki magam értelmesen.
-Ott vannak! Arra szaladtak!
-Futás! - kiáltottam, de ezt már úgyis mindenki tudta.
Ugyan még csak egyszer jártunk Roxmortsban, de a Roxfortba vezető utat viszonylag könnyen megtaláltuk. Csakhogy a halálfalók is hazai pályán voltak. Valaki megragadta a fájós karomat, és csavart rajta egyet. Felkiáltottam; éreztem, hogy csont törött. Megrúgtam a férfit ott, ahol sejtésem szerint a gyomorszája lehetett, mire azonnal elengedett.
-Gyorsabban! - sikítottam előre.
-Luna! - üvöltött válaszul Nate.
Lu-t két halálfaló tartotta együttesen a levegőben, kifeszítve a két karját, így nem tudott varázsolni. Nate izzó szemekkel, feltartott pálcával rohant feléjük. Az elsőt még futtában hatástalanította egy Incarcerandus!-szal, a másodikat már nekifutásból rúgta hasba. Luna a földre esett, de gyorsan összekapta magát, és Nate-tel a háta mögött futásnak eredt. A tüdőm szúrt, a vádlim sajgott, de nem adhattam fel. Dulakodás hangjait hallottam, s futtomban megfordultam, hogy segítsek Jace-nek egy-egy kábító átokkal. Bátyám gyorsan beért bennünket, és immár négyen együtt futottunk a halálfalók soha nem fogyatkozó tömege elől. Szerencsére már jóformán egyiküknél sem volt pálca, mindegyiket elszedtük tőlük.
-Ott forduljunk be! - mutattam előre az ép, pálcát tartó kezemmel.
Gyors balkanyart vettünk, és... Olyan hirtelen álltunk meg, hogy majdnem hasra estünk. McGalagony, a fél tanári kar, illetve Rose és egy kobold álltak ott, előreszegezett pálcákkal.
-Gyorsan, a hátunk mögé! - indítványozta McGalagony, mire feleszméltünk, és biztonságba húzódtunk.
Gyorsan szemrevételeztem a társaságot. Mindannyian ziháltunk a futástól, Luna ruhája több helyen elszakadt, az arca koszos volt, a karján egy hosszú, de nem olyan mély vágás húzódott, amelyből vékony csíkban folydogált a vér, Nate a barátnőjét támogatta, de belőle is több helyen csorgott a vér, a nadrágja elszakadt részénél vágás látszott, Jace-nek azonban ezzel szemben csak a kulcscsontjánál volt egy vágás, viszonylag könnyen megúszta. Sejtettem, hogy a sok kiképzés ennél nehezebb próbatételre is kiképezte. Végignéztem magamon is. A fél cipőmet útközben elhagytam valahol, sőt, a zoknit is, így mezítláb futottam. Nem mertem megnézni a talpamat. A nadrágom a lábszáramál elszakadt, a combomnál egy vágás is húzódott. A hasamnál is elszakadt a pólóm, illetve a kezem sem úszta meg, apró kis vágások éktelenkedtek rajta. A bal karom lüktetett a fájdalomtól, tudtam, hogy eltörött. Amikor végigsimítottam az arcomon, kitapintottam egy mély vágást valahol a jobb szemöldököm fölött, illetve az államon is csorgott le a vér. Halálosan fáradt voltam, de még nem mehettünk haza. Még le kellett győzni elrablóinkat. Ahogy a halálfalók befordultak a sarkon, megmentőink azonnal tüzelni kezdtek rájuk, és öt perc múlva már egy halálfaló sem volt eszméleténél.
-Ezeket vigyék a börtönbe! - mutatott McGalagony az eszméletlen ellenségekre.
Majd hozzánk fordult. Fáztam.
-Rosalie kisasszony talált rátok, és azonnal értesített bennünket. Arra viszont nem számítottunk, hogy magukkal már itt találkozunk. Hogy sikerült megszökniük?
-Isabelle... - kezdte Jace.
-Igazából semmi különleges nem történt - vágtam közbe. - Az egyik őr figyelmetlen volt.
Amikor McGalagony rám nézett, láttam a szemében az elszörnyedést.
-Isabelle Morgenstern, magával meg mi történt?
-Ugyanaz, mint a többiekkel - feleltem, kissé kóválygó fejjel.
-Rosalie kisasszony, kérem, kísérje el a kastélyba a barátait. Hamarosan mi is megyünk - azzal intett a tanároknak, és eltűntek Roxmorts utcáin.
Jace azonnal eltulajdonította Rose-t, kedves szavakat suttogva a fülébe, míg Nate Lunát támogatta. Úgy döntöttem, segítek nekik, de a fejem és az egész testem annyira fájt, hogy inkább ott maradtam, reszketve.
-Sz... Szerintem indulni kéne - közöltem halkan.
Jace bólintott, aztán, mintha egész eddig nem futottunk volna, a karjába kapta Rose-t, és se szó, se beszéd, elfutottak. Nem törődtem velük, inkább Nate-éknek segítettem. Egymást támogatva eljutottunk már a roxforti birtok határáig, ahol már nem bírtam tovább. A kastély már alig volt egy kilométerre, de úgy éreztem, nem tudok tovább menni.
-Menjetek csak. Mindjárt megyek én is.
Nate rám nézett, látta, hogy ramatyul nézek ki, de láttam hogy ő sincs jól. Csak biccentett, és végül ő is a karjában vitte el Lunát a kastélyig. Lekuporodtam, és megvizsgáltam a karomat. Nagyon fájt. Csak ledőlök egy kicsit gondoltam fáradtan. McGalagony és a többi tanár hamarosan visszatérnek. Le is feküdtem a fűre, a rossz karomat oldalt tartva, hogy ne sérüljön még jobban. Nemsokára lábak dobogását hallottam. Nem nyitottam ki a szemem. Tudtam, hogy ennyire távol már nem jön egy halálfaló sem. Valaki mellém csúszott, és óvatosan felemelt, ám amikor a rossz karomhoz ért, kiszakadt belőlem egy sikoly és kinyitottam a szemem. Day szemében olyan rettegés ült, hogy azt hittem, szellemet látott.
-Belle, te jó ég, mi... Mi történt? Jace azt mondta, rokonlátogatáson vagytok... Merlin, Belle, te meg...
A megkönnyebbüléstől és a fáradtságtól nem tudtam megszólalni, egészen konkrétan belezokogtam Day pulcsijába. Day pedig magához ölelt, s kedvesen simogatta a hajamat, ám a keze kissé remegett. A sírástól a maradék erőm is elment, és bevackolva magam Day karjaiba, elvesztettem az eszméletem.

Egy sötét folyosón vágtattunk végig,miközben mindenkinek a kezében két,három pálca is volt. Senki sem törődött velük,mindenki csak a sajátját tartotta készenlétben. Nate egyszerre négyet tett egy laza mozdulattal a farzsebébe. A folyosó végén egy masszív vasajtó állt. Elsőnek Jace ért oda hozzá,és megpróbálta kinyitni,de persze zárva volt. Egy Alohomorával szerencsére megoldottuk a problémát,majd gondolkozás nélkül kirontottunk. Egy betonos és füves,sivár udvarra értünk.
-Merlinre! Ugye ki tudunk innen menni valahogy? -szakadt ki belőlem a panaszos kérdés,miközben végignéztük a kertet,amit drótkerítés vett körül.
-Gyertek,erre talán át tudunk mászni... -intett a ház oldalához minket Izzy.
Sajgott az oldalam az egyenetlen levegővételektől,és a hajam az arcomba tapadt. Már nem mértük fel semminek a kockázatát,csak egy cél hajtott minket: kijutni innen.
-Tartson valaki bakot! -kérte a lány,mire Nate és Jace egyszerre rohantak oda. Izzy a kis segítséggel könnyen átlendült a kerítésen. A ház egy üres földterület hátsó szomszédja volt. Én is átküzdöttem magam a dróthálón,igaz,még jobban szétszakadt a ruhám. Miután utolsóként Jace is átjött, valamelyik halálfaló az ablakon át lövellt felénk átkokat,de gyorsan továbbrohantunk, és már egy másik ház takarásában voltunk.
-Most hogyan tovább? -kérdeztem zihálva.

március 28.

Furcsa volt, de nem éreztem félelmet. Csak eltökéltséget. Az adrenalin belülről fűtött, szinte melegem volt.
-A pálcáink! - kiabáltam, és a következő halálfaló lefegyverzése után megragadtam a grabancát. - Hol vannak a pálcáink? - kiabáltam az arcába.
A férfi csak mosolygott, mire annyira bedühödtem, hogy képen töröltem. Erősen.
-Válaszolj! - ráztam meg.
-A folyosó végén jobbra - törölte meg vérző orrát.
Nekilöktem a falnak, és rohantunk végig a megadott irányba. Nate hátulról fedezett, Luna elöl tisztította az utat, én meg berohantam a kis szobába. Felmarkoltam a négy pálcát, és... Négy? Kissé megtorpantam, de aztán eszembe jutottak a barátaim. Kirohantam a szobából, és immár saját pálcával, biztosabban szórtam az átkokat. Luna és Nate is megkapták saját pálcáikat, és ezzel mintha megtáltosodtunk volna. Csak úgy röpködtek az átkok, de a legtöbbjük a halálfalókat találták el. Csakhogy egy bökkenő volt: nem találtuk a kijáratot.
-Merlin koszos alsógatyájára! - morogtam az orrom alatt.
Fáradni kezdtünk. A halántékomon egy vércsík csorgott, ahol nekilöktek a falnak, az egyik karom feldagadt, és nagyon fájt, a szemem fölött egy vágás húzódott. Luna ruhája az ujjánál elszakadt, az arca neki is nagyon koszos volt, Nate sem nézett ki jobban. Mégiscsak gyerekek voltunk, több száz halálfaló ellenében. A folyosón, amelyen rohantunk, egyre több cellát láttunk, de szerencsére mindegyik üres volt.
-Iz, merre van a kijárat? Már nem bírjuk sokáig! - hallottam Nate-t, akinek a halántékán izzadság csurgott.
-Isabelle... Tényleg te vagy?
Majdnem felbuktam a hang hallatán. Megtorpantam, és arra fordítottam a fejem. Az aranysárga szempár hitetlenül csillogott. Egy pillanatra megállt a világ. Aztán visszazökkentem.
-Alahomora! - mutattam a zárra, mire az ajtó felpattant.
Jace kezébe löktem a pálcáját, és visszafordultam a halálfalók felé. De a bátyám még nem végzett.
-Isabelle, én... Félreismertelek. Ne haragudj, és...
-Majd később megbeszéljük! - mordultam rá, majd Nate-éknek kiáltottam. - Futás! - üvöltöttem el magam.
És futottunk.

Már vagy a hatodik halálfaló robogott le a lépcsőn,de eddig egyenlőre mindegyiket sikerült hármunknak lefegyverezni. Furcsa volt ezekkel a sötét ruhás alakokkal egy szűk lépcsőházban harcolni úgy,hogy jó fél méterről szórtuk rájuk a lefegyverző bűbájt. Ekkor kettő erőteljes férfi,akik a pálcájuk elvesztése miatt kissé feldühödtek,elindultak felénk.
-Úgysem tudtok ellenünk mit tenni,akárhány pálca is van nálatok. Gyávák vagytok használni az igazi átkokat! -mormogta vészjósló hangon,miközben fekete köpenyének ujját felgyűrte.
-Sőt,egyébként sincs még elég erőtök és gyakorlatotok hozzájuk.-tette hozzá hűvösen a másik alak. A többi halálfaló gyilkos pillantásokkal néztek le ránk a lépcső fokairól. Az egyikük hirtelen elindult Izzy felé,és megpróbálta kicsavarni a kezéből a másik pálcát,ami az egyik lefegyverzett társáé volt. Dermesztő látvány volt. Barátnőm megpróbált kitérni az útjából,és a másik pálcát pedig támadója felé meresztette. Tekintetében elszántság tükröződött. A fenébe! Neki biztos van egy jó varázslat-ötlete. De én csak lefagyva tartottam a megszerzett pálcát,ami nem is az enyém volt,és kétségbeesetten kutattam a fejemben egy olyan átok után,amivel meg tudnánk magunkat védeni,és egyáltalán tudom is használni. De csak a pajzsbűbáj jutott eszembe.
-Protego!- ordítottam,bár ennek most semmi értelme nem volt. Főleg hogy a pálca nem működött. Mintha csak egy darab ággal hadonásznék. Nem reagált semmire.
Közben Nate megpróbált egy Stupor-t produkálni,ami másodszorra sikerült is. Bár nem volt teljes hatású a pálcából kiáramló vörös fénysáv,de az egyik férfi egy kis időre kétrét görnyedt a fájdalomtól. Kihasználtuk az alkalmat,és villámgyorsan felrohantunk a lépcsőn.

március 28.

Tudtam. Tudtam, hogy tudom. Végig itt volt a fejemben, valahol az agyam egy hátsó zugában, de csak most sikerült előásnom. Mert úgy gondolkodtam, mint egy boszorkány. Ami nagy hiba volt. Mert néha úgy kell gondolkodni, mint egy átlagember. Egy abszolút nem átlagos szituációban is. Mára kész volt a terv. Nem mertem beavatni Lunát és Nate-t, mert attól tartottam, hogy figyelnek minket valamin keresztül. Amikor bejött értünk az első ember, unott arccal álltam fel. Luna Nate-be karolt, és együtt mentek ki a cellából, előttem. Az ember pont mögém állt be, és én már tudtam, mit fogok tenni. Hálát adtam Merlinnek, hogy a vastag talpú cipőmben mentem ki aznap. Így nagy levegőt vettem, és akkorát rúgtam hátra, amekkorát csak tudtam, arra a bizonyos helyre, ami minden férfinak fáj. A halálfaló egy halk sikollyal rogyott össze. Lehajoltam, kikaptam a kezéből a pálcáját, és már szinte hallottam, ahogy halálfalók dobognak le a lépcsőn. Nate és Luna hátranéztek, és szinte lefagytak, amikor megláttak.
-Iz, te meg mit...? - kezdte Nate.
-CAPITULATUS! - süvöltöttem, és lefegyvereztem egy, a lépcsőn lefelé száguldó halálfalót.
A pálca szép ívben szállt Luna felé, aki ügyesen elkapta. Egymásra néztünk, és egy tizedmásodperc alatt egymásra hangolódva, vállt vállnak vetve harcoltunk az egyre több és több halálfaló ellen. Pár pillanat múlva már Nate-nek is volt varázspálcája, és immár hárman harcoltunk. Úgy tűnt, soha nem fogynak el.

március 24.

-Oké, azt azért megkérdezhetem, hogy miért kezdtük el ezeket kirámolni? - túrtam bele idegesen a hajamba. - Nyilván nem tesznek mellénk semmi olyant, amivel ki tudnánk innen szökni! - jegyeztem meg ingerülten.
-Nyugi, Iz - nézett rám teljesen nyugodtan Nate. - Legalább megpróbáltuk.
Megfordultam, és ököllel beleütöttem az egyik kabátba. Igen, teljesen rongyos, molyette, használhatatlan kabátok voltak a dobozokban. Sírni támadt kedvem.
-El se hiszem, hogy ezzel fecséreltünk el két teljes napot! - hisztiztem.
Luna bús arccal telepedett le Nate mellé, aki átkarolta a vállát, és magához húzta. Hiányzott Day. Te jó ég, egy szerelmes párról miért Day jut az eszembe? Megráztam a fejem.
-Engem nem érdekel, még ma nekiugrok valamelyik piócának,visszaszerzem a pálcáinkat, és megszökünk innen! Nem bírom ezt tovább! - szorítottam meg olyan erősen az egyik kabát ujját, hogy elfehéredtek az ujjbegyeim.
Nem akarok sírni!
-Izzy, te is tudod, hogy ez lehetetlen - búsongott Luna.
-Nem, nem az. Ha Jace itt lenne, ő már rég kijuttatott volna minket. Gondolkodjunk az ő fejével!
-Isabelle - szólt halkan Nate, mire elhallgattam.
Még soha nem szólított a teljes nevemen, így tudtam, hogy valami fontosat szeretne mondani.
-Jace fiú, idősebb nálad, és a gyermekkorát edzéssel töltötte. Nem hiszem, hogy tudnád helyettesíteni.
Beharaptam a számat. Nincs kiút sziszegte egy gonosz hang a fejemben. Megpróbáltam koncentrálni.
-De akkor is... - kezdtem volna az új elméletet.
De a többiek levert arcát látva inkább már meg sem szólaltam. Karjaimat a lábaim köré fontam, és lehajtottam a fejem. Nem fogok sírni.

-Mégpedig ki fogunk innen kerülni,nem érdekel hogyan! Valahogy. Itt vagyunk hárman,csak tudunk menni valamire. -dühösen kezdtem fel-alá járkálni. Én vagyok itt a férfi,nekem kéne már végre valamit kitalálni. Az egyetlen ajtó kulcsra zárva. A kis ablakon sötétítő és rács, és mint ahogy már korábban megnéztük, megmozdíthatatlan. Persze semmilyen kommunikációra alkalmas eszköz nem volt nálunk. Elvégre csak egy kis sétára indultunk,mikor is? Már majdnem egy hete. Ennek a tudata annyira feldühített,hogy ököllel belevágtam a falba,de ezzel sem lettem előrébb.
-Hol lehetünk egyáltalán? -kérdezte óvatosan Luna,miközben aggódó tekintettel követte a mozdulataimat.
-Gőzöm sincs. Szerintem Roxmortsban. Az étkezőhelység ablakain is sötét függöny volt,és semennyit se láttam ki.
A helyiség egyik sarkában egy csap is volt, tükörrel. Megnyitottam,és szerencsére normálisnak tűnő,átlátszó víz folyt belőle,ittam pár kortyot.
-Jaj,ugye tényleg tiszta az a víz? -Luna aggódva nézte végig mindezt.
-Igen, nincs semmi szokatlan íze,nyugi.-válaszoltam,miközben egy erőltetett mosolyt préseltem ki magamból. Majd kapott tőlem egy ölelést egy eléggé bökős puszit.Már kezdek kissé félelmetesen kinézni,mivel hogy jó két hete nem borotválkoztam... De a lányt nem érdekelte.
-Végre történik valami cuki dolog is...-állapította meg mosolyogva Izzy.-Amúgy mi lenne,ha körülnéznénk itt? Hátha találunk valami hasznosítható dolgot azokban a kartondobozokban. -mutatott a fal mentén sorakozó tárolókra,amik eddig eléggé elkerülték a figyelmünket,ugyanis takarókkal voltak lefedve.
-Biztos,hogy nem lehet benne valami veszélyes cucc? -kérdezte kételkedve Luna.
-Csak nem... De legalább hogy történjen valami,nézzünk bele néhányba. Addig valaki nem akar figyelni,hátha jönnek le?
-De,akkor én odamegyek az ajtóhoz,és fülelek.-ajánlotta fel Luna,majd sóhajtva nekitámaszkodott az ajtó melletti falnak.
Én és Izzy pedig vadul elkezdtük pakolászni a dobozokat.

-Én ezt már egyszerűen nem értem. Mi a céljuk?
-Én meg azt nem értem marhára,hogy már hat napja itt dekkolunk,és McGalagony-ék nem akarnak semmit tenni értünk? Vagy ennyire nem találnak minket? -vetette fel mogorván Nate,miközben szenvedő arccal nézte a betonpadlót.
Naponta kábé háromszor megjelenik egy napszemüveget viselő,felismerhetetlen arcú fazon aki felkísér minket egy emelettel feljebb. Egy teljesen kirámolt,poros és már régen nem használt étkezőhelyiségbe,és a roxfortihoz nagyon hasonló,elég jó menzai kaját kaptunk,amit az egyik szintén felismerhetetlen társa szokott hozni ételhordóban. Soha nem szólaltak meg,hiába vettük néha a bátorságot,és kérdeztünk valamit. Amíg itt fent voltunk,az ajtóban állt legalább az egyikük pálcával, tettre készen,hátha szökni próbálnánk.
-Ki kéne találni valami tervet,hogy meglépjünk. -mondta pár perccel később Izzy,aki szintén nagyon le volt lombozódva. Mindegyikünknek hiányoztak a többiek,ugyanakkor csalódottak is voltunk.
Vagy valami lehetetlen dolgot kérnek értünk cserébe,vagy csak szórakoznak és ijesztésképpen raboltak minket el egy időre?

Márc. 17.
-Mii aaa…?-úgy keltem fel a földről,hogy rettenetesen fájt a fejem. Valószínű bevertem valamikor.  De hol a cickányban vagyok? Erős kínszenvedés árán megpróbáltam körülnézni. És pincehelységben voltunk. Izzy egy halom kartondoboznak támaszotta magát és egészen idáig elkeseredett arccal bámult ki a kicsi,koszos üvegű ablakon,ahonnét egy kis fény jött be. Mikor meglátta,hogy magamhoz tértem, halkan így szólt:
-El lettünk rabolva. A halálfalók váltságdíjat akarnak a Roxforttól értünk.- ezután pár másodperc döbbent csend következett.
-Váltságdíj? - McGalagony tuti megadja.- Nate teljesen váratlanul szólalt meg.
-Nate! Hogy vagy? Te jó ég,annyira megijedtünk amikor... Fáj valamid? -megpróbáltam közelebb jutni hozzá valahogy,de már a vállamba is fájdalom nyilallt,ezértinkább mozdulatlanul maradtam.
-Nem hiszem amúgy,hogy olyan keveset kérnének,hogy gond nélkül megadják…-állapította meg keserűen Izzy. -De ki kéne talán deríteni,hol vagyunk,nem? -nézett körbe tanácstalanul.

december 19.

Már vagy fél órája nézelődtünk a Mézesfalásban, amikor Nate megállt mellettem, komoly arckifejezéséből ítélve valami fontos dolgot szeretett volna mondani.
-Igen? - fordultam oda hozzá mosolyogva.
-Figyelj, Iz, asszem, Lunának és nekem is kéne egy ruha a bálra, szóval, ha nem bánod, mi is elmennénk ruhát nézni.
A mosolyom kicsit megfakult.
-Persze, menjetek csak. Addig én elmegyek a Szellemszálláshoz.
-Rendben, akkor ott találkozunk - mosolygott Luna, és szerelmes tekintettel Nate-be karolt, majd kisétáltak a boltból.
Én legalább egy kiló cukorkát vettem, és a kisebb puttonyt a kezemben lóbálva, elindultam a Szellemszállás felé.

December 19.

- De ígérd meg, hogy engem nem nézel! - pattogtam Arawn mellettem.
- Ne legyél már ilyen...
- De...
- Lucy!
- Jó oké. De a véleményedet nem kérem ki!
- A párod vagyok - sóhajtott Arawn.

december 19.

-Úristen, ez csak nem egy... NYALÓKA! - sikítottam.
-Iz, úgy viselkedsz, mint aki még életében nem látott nyalókát - nézett rám furán Nate.
-Jóó, de akkor is.
-Nézzétek, mit találtam! - somfordált oda Luna, a háta mögött dugdosva valamit.
-Mit? - kérdeztem kíváncsian.
-Egy...
-NYALÓKA! - sipákoltuk egyszerre.
Szegény Nate.

Dec. 19.

- Megyünk, és kész. Látni szeretném az arcod, amikor 5 perc után meg akarsz szökni a boltból - mosolygott Arawn.
- Hé, kibírom én öt percig benn!
- Fogadjunk, hogy nem.
- Ok. Az fizet mindenkinek a Három Seprűben, aki veszít - mondtam.
- Rendben - dörzsölte össze a tenyerét. - Induljunk!

December 19.

- Ne már - sóhajtotta Rose. - Ti ketten - mutatott a két fiúra - nem jöttök.
- Mert? - pislogott Arawn ártatlanul.
- Ne nézz így - emeltem fel az ujjamat. - Ne! Így se! Arawn! Könyörgöm! Nem hatsz meg!
- Nem jöttök. Ez lányos dolog. Menjetek vajsört inni! - tette csípőre a kezét Rose.
- Ú, olyat én is kérek - pislogtam.

december 19.

-Aki utoljára ér a Mézesfaláshoz, az egy undorító, nyálkás varangyos béka! - sivítottam, és elstartoltam a bolt irányába.
Hallottam Luna lihegését és Nate kacagását is mögöttem, de a többiek másfelé mentek.
-Mi megyünk ruhát nézni! - hallottam Rose-t és Lucy-t.
-Óóó, csajok ruhában - böködte egymást vihogva Arawn és Jace. - Mi is megyünk! - kiabálta utánam bátyám.
-Oké! - üvöltöttem vissza, és tovább rohantam.
A hó ropogott a csizmám alatt, és jó, hogy el nem vétettem a bejáratot.
-MEGJÖTTEM! - üvöltöttem a boltba lépve, aztán úgy maradtam, a kilincset markolva az ajtóban.
-Na, mi van ott benn? - türelmetlenkedett Luna.
-Annyi, de annyi... ÉDESSÉG! - sikítottam, és egy kezet megragadva (Nate-é volt) már szaladtam is egy polchoz.
-Hé, Iz, ne olyan sietősen! - vigyorgott Nate, de azért ő is nyalókázott egy kicsit.

December 19.

- Úristen! - forogtam folyamatosan körbe.
- Lucy, könyörgöm, ha még egyszer megcsapsz a hajaddal, leütlek.
- Bocsi, Arawn - pislogtam.
- Semmi baj - mosolygott szélesen. Mind a ketten felnéztünk az égre. Nagy pelyhekben esett a hó és fehérre festette a tájat.
- Ez tiszta szép - jegyeztem meg halkan.
- Tényleg az.

Az engedélyeket kérem leadni a gondnoknál az első indulás alkalmával.