December 14.
- Fnú, nagy a hó - jelentettem ki nagyot lépdelve, akár a gólya.
- Látom, megnyugodtál - mosolygott rám Arawn.
- Egy kicsit. Jót tett a levegő. Köszönöm.
Megérkeztünk a vadőr házához. Mikor Arawn bekopogott, én egy kicsit közelebb húzódtam hozzá, mert számomra rettentően félelmetes volt Hagrid.
- Ne félj már - nevetett a srác.
- Jól van, na! Én ilyen vagyok - hajtottam a fejemet.
- Én meg csak vicceltem, na.
- Tudom - próbáltam mosolyogni. Nem ment. De majd fog. Az is haladás volt tőlem, hogy Arawn mellett sírás nélkül tudtam menni végig, a fehér tájon.
- KI AZ? - kiabált ki a vadőr, mire összerezzentem.
- Picur, nem kell félni - mosolygott Arawn. Már szólni szerettem volna a picurért, mikor Arawn visszakiáltotta a nevét és a vadőr kinyitotta az ajtót. Hagrid behívott minket. Bent gyertyaillat terjengett és recsegve szólt a rádió. Mikor beléptünk, teljesen Arawn mögé húzódtam. Nem a legszimpatikusabb volt a hatalmas kutya velem szemben.
- Nyugi, nem bánt - nézett rám hátra Arawn.
- Hát... nem úgy néz ki.
Hagrid hellyel kínált minket, leültünk és végül összebarátkoztam a kutyával.
- Hát mi járatban vagytok itt? - tudakolta Hargid. - És ki a hölgyemény?
- Ööö... Lucia vagyok, még valamikor az őszi szünetben jöttem.
- Neked volt toroksárkányod?
- Iiiigen - simogattam továbbra is a kutyát. Véleményem szerint, amíg simogattam, addig nem vicsorgott. Tehát addig simogatom majd, amíg el nem megyünk.
- Amúgy pedig csak egy kicsit kikapcsolódni jöttünk - mondta Arawn és illedelmesen elutasította a teának kinéző fekete sűrű levet.
- A mai nap már ti vagytok a hatodik kikapcsolódók - jegyezte meg Hagrid, majd engem is megkínált a teával.
- Köszönöm. Nem kérek.
A süteményből viszont vettem. Pontosan úgy nézett ki, mint amivel reggel Rose és Vicky kisétáltak az ajtón. És az bizony finom volt.
- És a másik teából? Reggel hozta Sam és a barátnője Quinn.
- Ó, abból köszönöm, igen, kérek.
Hagrid töltött a teából, nekem és Arawnnak is, majd mind a ketten vettünk a kekszből. Az idő nagy részében Arawn és Hagrid beszélgettek, de nem bántam, hogy kimaradtam a beszélgetésből. Egy idő után, aztán szó volt rólam is.
- És Lucy, Arawn barátnője vagy? - nagy lendülettel visszaköptem a teát a számból a csészébe, majd súlyos köhögőrohamot kaptam.
- Dehogyis - feleltem két köhögés között.
- Arawn, a barátnőd?
- Ööö... Hát... Izé... Nem. Tudom. Nem tudom.
- Tessék? - kaptam fel a fejemet.
- Vagyis. Nem, nem a barátnőm. Csak egy jó barátom - javította ki magát.
- Ó - kerekedett el a vadőr szeme. Még sok mindenről szó volt, de legtöbb témába én nem tudtam beleszólni. Egyszer csak a rádióból megszólalt Vivaldi A Négy Évszakból a Tél. Letettem a teámat és a kekszemet. Próbáltam uralkodni a gondolataimon, hogy nehogy előtörjenek. De nem sikerült. Minden karácsonykor ez a dal szólt, reggelente, mikor lementem az ajándékokért, közben pedig a nagyszüleim és a szüleim boldogan figyeltek engem.
- Ööö... Szerintem lassan vissza kéne mennünk a kastélyba - jegyeztem meg. Megköszöntük a vendéglátást, elbúcsúztunk a vadőrtől és visszaindultunk a kastélyba. Útközben újra eleredtek a könnyeim.
- Szerinted megfagyhat egy könnycsepp?
- Arawn - nevettem hüppögve.
- Csak próbállak jó kedvre deríteni.
Kezdőlap 
2013-12-14, 11:02
