Otthon (Ez lehet saját, vagy egy baráté)

Jan. 6.

Amikor a klubhelyiségbe léptünk Jace-szel, Isabelle rohant ki, felborítva az asztalt, mire az összes mágus, aki a szobában volt egy emberként szólalt meg:
- Nem ismerem!

Jan. 6.

Az igazgatói irodába érkeztünk, ahonnan éppen akkor rohant ki Isabelle.
- Griffendél, visszajöttem! - visította.
- Nem ismerem - vágtuk rá egyszerre Jace-szel, és a még az irodában lévő Arawn-nal McGalagony kérdő tekintetére. Pár másodperc múlva Anya is megérkezett. Mikor végre Apu is lepakolta a csomagokat, búcsúpuszit és ölelést (Arawn és én), illetve vigyázzalányomrakülönbenvéged kézfogást (Jace) kaptunk.

Jan. 6.

- Mész vagy menjek? - kérdeztem Jace-szel egy időben.
- Menjél csak - megint csak egyszerre.
- Gyerekek, menjetek ketten, de ennek így sosem lesz vége! Hess! - szólt Anyu.
Jace-szel beléptünk a kandallóba egy-egy marok porral a kezünkben, ő átkarolt, eldobtuk a port, és már száguldottunk is a kéményen át az iskolába.

Jan. 6.

A Hálózaton át először apu távozott a csomagokkal, majd szépen, sorban a többiek. A végén már csak Isabelle, Jace, Arawn, Anya és én maradtunk.
- Llew, menj Te - mondta Anyu.
- OK... - indultam el, de hirtelen a fejemhez kaptam. - Ó, várjatok! - mondtam, és felrohantam vissza, a szobámba.

Január 5.

- Sziasztok! Az anyukám üzeni, hogy most pakoljatok össze, mert akkor holnap több időnk lesz a vonat indulásáig! - szóltam mindenkinek az ebédnél, majd külön félrehívtam Arawn-t. - Ha te is összepakoltál, akkor elmehetnénk a házunkhoz?
- Persze, Llew - mosolygott. - Úgyse látjuk a tanév végéig...
A szünetben minden második hajnalban elmentünk egy kicsit oda, hogy meglocsoljuk a még el nem fagyott virágokat, és hogy rendben tartsuk a házat. A szüleimnek nincs igazán idejük az erdőt róni csak azért, hogy rendbe hozzák a kis kunyhót.
- Anya, ebéd után, ha összepakoltuk a dolgainkat, Arawn-nal elmegyünk egy kis időre, jó?
- Hát persze, hiszen ha nemet mondanék is elmennétek - nevetett. Szerintem, örült, hogy jobb kedvem van, amióta elmentek Will-ék.
- Köszi! De, kérlek, ne mondd meg a többieknek, hogy hova megyünk. Ha kérdezik, a faluba mentünk bevásárolni ezt-azt - tettem még gyorsan hozzá, mireAnyu csak biccentett, mert az egyik szakácsnak valami fontos mondanivalója volt. Én visszamentem Arawn-hoz, hogy közöljem vele a jó hírt. - Na, amint elpakoltunk, mehetünk.
- OK, találkozzunk a bejáratnál!

Dec. 31.

Hála valakinek, bárkinek, mindenkinek, ma az Igazi Anyám hazament. Gőzöm sincs miért, de nem érdekel. Bár a féltesóm nagyon cuki, de mindent megadtam volna azért, hogy ne találkozzak a szülőanyámmal soha többet - és ebbe a húgom is beletartozott.
- Elmentek - jött be a szobámba Arawn kopogás nélkül. - A húgod még egyszer nagyon köszöni az ajándékát, Will bocsánatkérő üzenetét küldi, a pótapád pedig kérte, adjam át, hogy BÚÉK.
- OK - fel se néztem a könyvből.
- Jól van, Llewella, ebből elegem van - a fiú lazán kivette a kezemből a könyvet.
- Hallgatlak - ültem fel haragosan.
- Egy reggel eltűnsz, megtalálunk ájultan fekete hajjal, és már majdnem tökéletesek a gyilkos pillantásaid. Mi történt, ami ennyire kiakasztott?
- Semmi olyan, ami rád tartozna.
- Látod? Könyörgöm, Llew, itt vagyok neked születésed óta! Együtt nőttünk, és növünk fel! Mindenkinél, még a saját szüleimnél is jobban szeretlek, te vagy nekem a testvérem! Megérdemlem az őszinteséget!
- Igen. Én meg a csesztetésmentes életet.
- Ha nem vetted volna észre, senki sem tett megjegyzést a hajadra, pedig nem csak engem érdekel. De láttuk rajtad, hogy nem vagy a toppon.
- OK, tudni akarod? Az anyám oly' mértékig megalázott, leszólt, negatíva, minden ok nélkül véleményezett, hogy utána még a pótapám is védett, pedig azt se tudta egy jó ideig, hogy léteztem. Az álmom, hogy találkozzak az anyámmal, rémálom lett. Alap, hogy egy kicsit kiakadtam, nem?
- Igen, alap - ölelt magához. - Csak még sosem látták mások is ennyire, ezért aggódok érted. Amúgy, csini a fekete.
- Köszi - nevettem fel az utóbbi hetekben szerintem először. - És megpróbálom nem ennyire kimutatni.
- Ha kell egy lelki támasz, akkor tudod, hogy itt vagyok neked.
- Tudom.
- Na, megyek. Amúgy, a kedvesed is keres.
Amint Arawn kiment, megpróbáltam folytatni az olvasást, de kopogtak.
- Rosie, benn vagy?
- Gyere nyugodtan - úgy tűnt, fel kellett adnom a nyugodt olvasásnak még a reményét is.
- Zavarlak? - lépett be Jace.
- Nem, egyáltalán nem. Nem ülsz le? - ütögettem meg magam mellett az ágyam.
- Jól vagy?
- Ja, persze. Csak egy kicsit ki voltam akadva. De már jobban vagyok - nyugtattam. - És veled mi van? Régen tudtunk beszélni rendesen. Nem értem, miért akarsz Izzy-ből harcost faragni. Nem sértésből mondom, de szerintem a harc nem az ő asztala. Kétségtelenül jó boszorka, az egyik legjobb, de nem igazán harcos jellem. Kivéve, ha faggatni akar. De akkor nagyon.
- Fontos, hogy meg tudja védeni magát - nem kezdett magyarázkodni.
- Félted a halálfalóktól? Ha valamelyikünk, Te, Arawn, vagy én ott vagyunk a közelben, megvédjük. Ha nem, akkor baj van. De ne engedd egyedül mászkálni. Bár itt nem fenyegeti veszély, a Roxfortban se. Csak a szabályokat kell betartania.
- Nem vitatkozom, jó?
Egy ideig némán ültünk, majd én szólaltam meg.
- Jace, kérhetek tőled valamit?
- Mi lenne az?
- Megölelhetlek? - kérdeztem. - Most nagyon szükségem van rá.

Dec. 26.

A szobámban ébredtem.
- Csak álom volt - nyugtattam magam. - Nem mondhat egy anya ilyet a gyermekéről. Soha.
Sötét volt, az órám azt állította, hogy reggel fél öt. Kiosontam a fürdőszobába, útközben nem kapcsoltam lámpát. Minek? Úgyis tudom, mi hol van. Viszont, amikor belenéztem a tükörbe, ledöbbentem. A hajam fekete volt.

December 25.

A tegnap este viszonylag jól sikerült ahhoz képest, hogy az Igazi Anyám is jelen volt. Nem állt szóba velem, de hogy őszinte legyek, én sem nagyon erőlködtem azért, hogy beszélhessünk. Tudom, gyávaság, de… féltem. A húgom, Jasmine nagyon örült a babának, amit Miss. Teresa csinált. A barátaim közül majdnem mindenkinek jelen volt a családja ezen az ünnepen, ha jól emlékszem, csak Jace-éknek és Lucy-nek nem, bár nem fogadnék rá egy nagyobb összegben. Mindenki örült annak, amit kapott, és én is sok szuper dologgal lettem gazdagabb.
Ma reggel nem mentünk el Arawn-nal ki, ahogy szombat óta egyszer sem. Nem volt rá ideje, de én sem bántam – eléggé fárasztó hetek állnak mögöttem. Ma viszont nyolckor már bábszínházat tartottam a játékaimmal, és miután már három színdarab lement, úgy döntöttem, inkább megyek segíteni a konyhára. Lefelé menet a nappaliból beszélgetés hangja ütötte meg a fülem. Tudom, nem jó dolog hallgatózni, de mindenki más ezt tette volna a helyemben, ebben biztos vagyok. Szóval, az egyik oszlop mögül figyeltem.
- Azt mondtad, Rosalie kedves, szeretetre méltó – hallottam az Igazi Anyám hangját. – Én viszont csak egy udvariatlan, neveletlen kölyköt látok.
- A helyében én is ezt tenném – védett engem Will.
- Rossz hatással van rád. Mégis, mi rosszat tettem?
- Otthagytad, és halottnak mondtad. Azt hittem, a családom fele halott Erre nincs magyarázat, Anya.
- Már akkor is tudtam, hogy selejt ez a gyerek…
- Egy anya sosem hagyhatja el a gyerekét minden ok nélkül! – előztem meg Will-t a válaszadásban. – Tudod, egész életemben arra vágytam, hogy találkozhassak Veled. Hogy beszélhessünk. A képed, amit titokban szereztem, mindig nálam volt. Azt hittem, volt okod elhagyni. Így utólag úgy gondolom, hogy felelőtlenül kívántam ezt minden alkalommal, amikor elfújtam egy gyertyát, vagy ha hullócsillagot láttam. De melyik gyerek ne szeretne találkozni az édesanyjával? – könnyek gyűltek a szemembe, de nem szomorú voltam. Dühös. És elkeseredett. – Tudod mit? Köszönöm. Így legalább lehetett normális életem, és volt lehetőségem egy új, és szerető anyát találnom. De a fenéket is ez a szép szó, attól még utállak a tetteidért. Mennyi kívánságot elpazaroltam egy rémálom valóra válásáért. Az egyetlen jó dolog az, hogy megismerkedtem a tesóimmal. Remélem, nem maradsz reggelire.
Hátat fordítottam és elindultam… hova is? Jó kérdés.
- Rose! – kiáltott utánam Will. – Rose, kérlek, állj meg!
Futottam, és az egyik folyosó elágazásnál sikerült leráznom. A könyvtárba mentem, mert tudtam, hogy ilyenkor még nincs benn senki. Befutottam a polcok közé, majd, mikor már nem bírtam tovább, leültem a földre és sírtam. Hangtalanul gördültek le az arcomon a könnycseppek egymás után. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg ő az anyám. És hogy ilyet mondana bárkitől is. A düh végighullámzott rajtam, dühösen ütöttem meg az egyik szekrény lábát, mire egy könyv esett a fejemre.
- A csuda vigye el… - morogtam, majd felemeltem a lesből támadó kötetet. – Metamorf mágia alapjai nem metamorf mágusoknak – olvastam fel csak úgy magamnak. Belelapoztam. Kerestem valamit. Igazából, akkor még nem tudtam mit, de amint megláttam, tudtam, hogy ez kell nekem. Felolvastam a bekezdést magamban.

Nigrum capillos! – Fekete haj
Ezzel a varázslattal természetes ébenfeketére festhetjük hajunkat, ami a visszavonó varázslatig (Lásd: 120. o.) pompázik fejünkön, nem kell újrafesteni bizonyos időközönként, nem úgy, mint a bájitalnál (Lásd: 52. o.). Figyelmeztetés: A legnyugodtabb állapotban hajtsa végre a varázslatot, máskülönben mellékhatások léphetnek fel, mint például: hányinger, hányás, nem kívánt hajszín, ájulás, legrosszabb esetben pár napos kóma.

Magamban elismételtem párszor a varázsigét, hogy nehogy elfelejtsem, majd elővettem a pálcámat a csizmámból.
Léptek zaját hallottam. A csudába, rájöttek, hogy itt is lehetek.
- Nigrum capillos! – suttogtam. Fehér villanás tört ki a pálcám végéből, majd szinte rögtön elsötétült minden.

Dec. 22.

A könyvtárosnőtől kértem térképet mindenkinek, így gyorsan eloszoltak az általuk kedvelt témakörök soraiba, és pár másodperc múlva csak Jace állt már mellettem.

Dec. 22.

Mosolyogva néztem végig a hidegtől pozsgás arcokon. Eleinte aggódtam, hogy nem fog tetszeni nekik a falu, de rájöttem, hogy teljesen lényegtelen volt.
- Nem fázol? - kérdezte Jace.
- Nem, dehogy. Miért? - végignéztem magamon. Normálisan voltam felöltözve.
- Te vagy az egyetlen közülünk, akin se sapka, se kesztyű.
- Csak kicsit hűvös van - legyintettem.
- És a kicsit hűvösben esik hó, és fagy meg 10 perc után a tea? - Jace a szemét forgatta.
- Erre, ez a legrövidebb út hazafelé - indultam el a fiú kezét fogva.
Miután lepakoltuk a cuccainkat, elvezettem őket a könyvtárba.
- Üdvözöllek titeket Nagy Britannia egyik legnagyobb könyvtárásban - tártam szélesre az ajtót.