Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző

Február 7.

- Ezer köszönet - mosolyogtam a lányra, aki Arawn szerint őt nézte. - Mindjárt visszaadom. Csak lemásolom azt a kis részt. Ja, én meg Lucy vagyok.

Február 7.

- Ja, persze. Csak elő kéne keresnem. Egy pillanat - mosolyogtam rá a habogó lányra. Itt vagyok már fél éve és még nem vettem őket észre. Huh. Béna vagyok. - Itt is vannak - nyújtottam át a Gyógynövénytan füzetet, amit az asztalon lévő kupacból bányásztam elő. - Egyébként Lily vagyok - mosolyogtam a lányra. - Ő meg a húgom, Sára. Igen á-val.

Február 7.

- Öhm... lemaradtam a jegyzetelésnél és szükségem lenne a jegyzetekre a házihoz. A többiek meg... izé... elmentek... valahová. Úgyhogy, ha... szóval... elkérhetném a tieiteket? Vagy csak... egyikőtökét?

Február 7.

- Meg is csókolta - kommentáltam Sárának. - Tuti a barátnője.
- Remek megfigyelő vagy.
- Hé! Ez most irónia volt?
- Á, neeem.
- Ez sem?
- Hihetetlen, hogy nem ismered fel az iróniát - röhögte el magát a húgom.
Amúgy a srác tényleg helyes volt. Nem, nem volt görög isten, ahogy azt először gondoltam, egyszerűen csak helyes. És a barátnője éppen megállt előttünk.
- Ööö... izé... Szóval. Együtt járunk Gyógynövénytanra, igaz?
- Ühüm - bólogattam.

Február 7.

- Szia! - puszilta meg a homlokomat Arawn, amikor megjött, aztán rögtön le is ült mellém. - Mit tanulsz?
- Gyógynövénytan. De lemaradtam a jegyzetelésben. És most nincs meg a jegyzeteim fele. És nincs itt senki a többiek közül - Luna Natetel sétált valahol kinn, Max, nos, ő eszembe sem jutott, de inkább most is elvetettem az ötletét, hogy Max Longbottomtól kérjek Gyógynövénytan jegyzetet. Rose, Jace és Vicky pedig eltűntek valahová.
- Én itt vagyok - tárta szét a kezeit Arawn.
- Tudom - mosolyogtam, még mindig a papíromat nézve. - És tudsz ezekről valamit? - mutattam fel a papíromat.
- Hát valamikor tudtam - vonta meg a vállát. - De miért nem kérdezel meg valakit, aki ott van veled Gyógynövénytanon?
- Nem ismerem őket - húzódtam össze és továbbra is lefelé bámultam, ha lehet, az eddiginél még jobban szuggeráltam a papíromat, hogy jöjjenek elő a jegyzetek, amiket meg sem írtam.
- És? Egy csoportba jártok - mosolygott Arawn.
- Kiröhögnek.
- Ki röhögne ki?
- Nem tudom - vontam meg a vállamat.
- Na, akkor ki van veled egy csoportban? Csak tudod - nézett körbe a klubbhelységen.
- Például az a két lány, akik ott ülnek - böktem a fejemmel a két barna hajú lány felé, akik valószínűleg ikrek lehettek.
- Hallod, azok közül az egyik engem néz egy ideje.
- És? - riadtam meg.
- És semmi. Na, nyugi - hajolt hozzám közelebb a riadt arcom láttán. - Tényleg. Nyugodj meg. Nincs semmi. Tény, hogy jól nézek ki - nevette el magát.
- Hát - pislogtam.
- Jaj, gyere ide - húzott magához közelebb. Eddig összesen kétszer csókolt meg. Ez volt a harmadik. Nem bántam. Jó, a mostanit egy kicsit igen, mert sokan látták, de az a lány is, aki eddig őt nézte. Úgyhogy azért egy kicsit jó volt. - Szóval, most menj oda és kérd már el azt a nyavalyás jegyzetet! - lökött rajtam egyet, amikor felálltam. - Nem harapnak - súgta a fülembe.
- Ööö... izé... Szóval. Együtt járunk Gyógynövénytanra, igaz? - nem megy nekem ez a barátkozás és jegyzetkérés.

Február 7.

Beviharzott a klubbhelységbe Ádám.
- Szia - köszöntünk neki, de ő elrohant tovább. Aztán az ajtóból azért visszanézett.
- Megyek fánkevőversenyre. Benne vagyok a döntőbe - vigyorgott feltartott hüvelykujjal. Hogy mikre nem képesek az emberek, amikor végre péntek nem lesz. Főleg a bátyám...
- Meg sem kérdezem, ki volt az értelmi szerző - dünnyögött Sára. - Ádi, csak neked vannak ilyen agyament ötleteid.
Nagyot sóhajtva hátradőlt a fotelben. Én éppen magamat próbáltam ébren tartani, fél másodpercenként pislogtam, úgy éreztem, hogy ha most nem történik valami, én mindjárt elalszom. Szerintem el is aludtam. A lényeg, hogy arra kaptam fel a fejemet, mikor nyílt a klubbhelység ajtaja és egy srác lépett be rajta.
- Na, ő a görög isten kategória - súgtam oda a húgomnak. Nem, mégsem görög isten. Odament a barátnőjéhez és megpuszilta. Meg azért annyira nem is isteni. Vagy istenes? Hogy mondják ezt? A barátnője egyszer csak odajött hozzánk. Legalábbis szerintem a barátnője volt, mert megpuszilta a srác.

Február 7.

- Flóra pasija egy görög isten! - huppant le mellém a fotelbe Sára.
- He? - néztem rá értetlenül.
- Komolyan mondom. Úgy néz ki, hogy... jaj, te... elolvadok.
- Figyi, akkor ez most új srác? Mert az előző valami bűn ronda volt - gondoltam vissza Tommyra. Szegény. Pedig voltak jó megnyilvánulásai. Abban az egy hétben.
- Ja, új pasi. És nagyon cuki. Vagyis nem cuki. Görög isten - tette hozzá.
- Oké, én elsőre is felfogtam - röhögtem.
A srác egyébként tényleg a görög isten kategóriát súrolta. De szigorúan csak súrolta. Sára mutatott róla képet, amit ő csinált titokban róluk. Hát, azt hiszem a húgom nagyon elvolt délután.

február 7.

-Kész, vége, egyszem bratyóm megnémult. Frenetikus - sóhajtoztam.

Febr. 7.

Megint magához ölelt, de most nem tiltakoztam. Megpróbáltam csillapítani a sírást, de a légzésem továbbra is szaggatott maradt.
- Mondj már valamit... - motyogtam félig magamnak, félig Jace-nek.

február 7.

-Miért nincs nálam valami hangfelvevő eszköz? - dünnyögtem.

Febr. 7.

Megint nekiestem volna, de nem volt erőm. Eltört a mécses. Vagyis, pontosabban sírtam.

február 7.

-Vagy nem - vertem a fejem a falba.

Febr. 7.

Elengedett. Szomorúan nézett rám, de nem érdekelt.
- Szerinted ennyi elég? Egy rohadt ölelés mindent jóvá tesz? Felejtsd el! - a korlátig hátráltam. - Két napig nem tudtam figyelni semmire, csak rajzolgatni, meg írogatni tudtam. Rólad.

február 7.

-Váóv, kibékülés-szagot érzek. Remélem, igazam van - fontam keresztbe babonásan az ujjaim.

Febr. 7.

Megölelt. Értitek? Meg-ö-lelt! Meglepett - körülbelül annyira, mint én őt a pofonnal. Elkezdtem vergődni, verni a mellkasát, de nem engedett.
- Engedj már el!

február 7.

-Iz, ha ezt mindketten élve megússzák, kitüntetést kapsz! - beszélgettem magammal.

Febr. 7.

Egy lépéssel jött közelebb. Tétova volt, de nem tudtam eldönteni miért.
- Szólalj már meg! Kérlek! - fakadtam ki.

február 7.

-Mindig mindenhová belekevernek - csóváltam a fejem.

Febr. 7.

Meglepődött, majd megérintette az arcát, de nem szólt egy szót sem.
- Sírtam-e? Komolyan ez az egyetlen kérdésed? Semmi magyarázat? - villámokat szórtam a szememmel. - Az tény, hogy nem kellett volna ilyet mondanom, de mégis mit csináljak? Tűrjem a parancsolgatásaidat? Velük ne barátkozz! Mégis kik ezek? Elegem van belőle, érted? Nem vagyok a húgod, aki nem szólal fel úgy igazán a kiskirályoskodásaid ellen. Felőlem duzzoghatsz, nem érdekel. De akkor is elmondom, amit gondolok, beszélek azzal, akivel akarok. Magas ívben letojom, ezekről mit gondolsz te, vagy bárki más. Saját életem van!

február 7.

-Ijj - húztam el a számat. - Ez fájhatott.

Febr. 7.

- Sírtál? - kérdezte végül.
Azt hiszem, itt pattant el az a bizonyos húr. Nem tudtam mit csinálok, egyszerűen csak jött. Arcon csaptam.

február 7.

-Ez van, amikor két büszke ember találkozik - kommentáltam. - Vajon melyik ismeri be hamarabb, hogy hibázott?

Febr. 7.

- Nem úgy értettem - mondta végül.
- Nem? Akkor mégis hogy? Tudod, egy csomó mindent nem úgy értesz, mint ahogy azt mondod - halkan beszéltem. - Ha nem úgy értetted, miért nem közölted? Mondjuk, az elmúlt két, átkozott napban?

február 7.

-Legalább elértem, hogy beszéljenek - győzködtem magamat, amikor Jace legalább egy perc múlva még mindig nem szólalt meg.

Febr. 7.

- Figyelj, nem kell itt lenned. Megértettem elsőre is, amit mondtál. És továbbra is úgy gondolom amit mondtam, ahogy akkor - mondtam összeszorított foggal. A szemébe néztem, de csak annyira, hogy lássa, igazat mondok. Nem akartam semmit kiolvasni a tekintetéből, csak tudatni vele az álláspontomat.