Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző

október 30.

-Te megőrültél? –nézett rám Izzy. Még két hónapja is alig vagyunk itt a Roxfortban,de te máris a legszigorúbban tiltott helyen akarsz csatangolni éjjel?
-Jaj, figyelj! Tudod hányan csinálták már ezt anélkül hogy bárki is megtudta volna? Anyukámék is meséltek egy csomót,hogy milyen izgalmas és gyönyörű volt a Rengeteg éjjelenként.
-De akkor is! Elsőévesek vagyunk! Szerintem még ráérnénk…
-De most vannak gyönyörű dolgok ott, főleg így ősszel. Ugyanis fényképezni is szeretnék majd. És senkinek sem fog feltűnni,hogy egy fél órára csendben lelépünk… -érveltem egyre ingerültebben.
Barátnőm lemondóan sóhajtott. Nem tudott dönteni. Látszott rajta,hogy Ő nagyon is szívesen jönne, de mégsem lehet…
-Tudod mit? Megkérdezek másokat,hogy ők mit szólnak.
-Jó. –vonta meg a vállát. –De úgyis mindenkinek lesz annyi esze hogy nemet mond… -ezt már csak félhalkan dünnyögte magának.
Elsőként Rose-hoz perdültem. Megpróbáltam elővenni a legátlagosabb és leglazább énemet. Holott ez nehéz volt,hiszen csordultig voltam a lelkesedéssel és izgatottságtól.
-Szia! Nem zavarlak?
-Dehogy. –éppen a könyvének az egyik fejezete végén tartott,így letette majd felém fordult.
-Arra gondoltunk,hogy egyik éjjel egy félórára lelépnénk a Rengetegbe. Gyönyörű dolgokat lehet megfigyelni ilyenkor ősszel… Jó,igaz hogy elvileg nem szabadna,de rengetegen szokták ezt csinálni és természetesen meg is ússzák. Nincs kedved jönni?

Október 29.

Örültem, hogy Isabelle nem kérdezősködött Arawnról, és eljött futni. Bár, tudom, hogy ez a 'csend' nem tart sokáig, újból meg fogja kérdezni. Nem kerülgethetem sokáig a forró kását, tudom jól. Beszélnem kell Arawnnal. De... félek. Amikor célba értünk is ezen rágódtam. Nem tudtam ellazulni. Ez sosem tartozott az erősségeim közé. Izzy viszont úgy tűnt, nagyon eltudja felejteni a gondjait futás közben.

október 29.

Felfrissítő volt ez a kis reggeli futás. Tüdőmet teleszívtam friss levegővel, élveztem, ahogy az izmaim dolgoznak, és arra gondoltam, vajon mit csinálhat most Jace. Már megint a bátyám. Erővel kiűztem őt a gondolataim közül, és inkább még nagyobb tempóra kapcsoltam. Nem kell ezen agyalnom, hiszen Jace pár nap múlva úgyis jön vissza. Én pedig várni fogom.

Október 29.

Ha félperces előnyt nem is, 15-öt adtam. Akkor vette észre, hogy még állok.
- Hééé, gyere már! - kiáltott, én meg sprinteltem.

október 29.

-Nem, köszi - hajlítottam párat, aztán számolni kezdtem. - 3, 2, 1... Rajt!

Október 29.

- Nekem nyolc - vontam vállat. - Kérsz félperces előnyt?

október 29.

-Ne már - mosolyogtam, a fülem mögé tűrve egy hajtincset. - Szerintem csaltál.
-Nem én - ingatta a fejét Rosalie.
-Jó, tudom - ráztam meg a fejem, amitől a copfom a nyakamat verdeste. - Visszavágó?

Október 29.

Mivel Arawnnal sokat futottunk az erdőben otthon, nyertem. Azért Izzy-t se kellett félteni, végig ott volt a nyomomban. Indulásnál egy kicsi előnyt adtam neki, épp annyit, hogy még ne vegye észre.
- Ügyes voltál - mosolyogtam a végén.

október 29.

-Hé, akkor előnyöd lenne - tettem a kezem csípőre. - Én ugyanis szoknyában vagyok, te viszont nadrágban. Vagy - csillant fel a szemem. - Felfutok egy gatyás szerelésért, lejövök, és akkor verseny!
-Oké - vonta meg a vállát Rosalie, úgyhogy két másodperc alatt felrohantam a hálókörletbe, felkaptam egy fekete, térdig érő, testhezálló nadrágot, egy fehér pólót, bokazoknit, fehér sportcipőt, összekötöttem a hajam, és nem sokkal később már vissza is értem a parkba.

Október 29.

- OK. Verseny?

október 29.

-Ahha, persze - mosolyogtam. - Kezdjük a tónál, aztán fejezzük be a Tiltott Rengetegnél, oké?

Október 29.

- Arra készültem én is - hazudtam szemrebbenés nélkül. - Szerinted, miért másért futottam volna ide ki? - Ne értsék félre, nem szokásom hazudni. Félévente egyszer, nagyjából. De akkor van rá okom. Azért, hogy a magam malmára hajtsam a vizet, sosem hazudnék. Egyszer Arawn bajba került, mert betörte az iskola ablakát véletlenül (akkor kezdődött előjönni a varázslata, összevesztünk, és dühében szétrobbantotta az ablakot), és bár haragudtam rá, azt mondtam a tanároknak, hogy én voltam. Amikor Arawn tiltakozott, azt mondtam, hogy csak meg akar védeni. Nos, így kaptam az első igazgatói intőmet. Szóval nem hazudok azért, hogy nekem jó legyen. Itt az volt az indok, hogy én és az érzéseim/gondolataim nem tartoznak senkire, különösen arra nem, akit nem ismerek. - Akkor, megyünk együtt?

október 29.

-Ja, akkor rendben - vontam vállat, de azért tudtam, hogy ez nem igaz. Akkor nem futott volna el. De nem akartam faggatni, láttam, hogy ez kényes téma. - Szeretnél velem jönni? Úgy gondoltam, körbefutom a Roxfortot, talán a tóhoz is elkocogok. Na? - mosolyogtam rá.

Október 29.

Lefékeztem, mert nem akartam nekimenni Isabelle-nek. Lehunytam a szemem. Nem sírtam. Utoljára akkor sírtam, amikor meghalt Hópehely, a kutyám. Az volt... 8 éve.
- Nincs semmi bajom, nem mondtál semmi rosszat - néztem rá.

október 29.

Csodálkozva bújtam ki a paplan alól, majd felkaptam egy sárga, pántos tavaszi ruhát (meglehetősen meleg van, pedig már őszi szünet van), aminek a szoknyaszegélyét margaréták díszítették, felkaptam egy fehér balettcipőt, és Rosalie után futottam. Már csak a parkban értem utol.
-Hé! Várj már meg! - kerültem elé, mire lefékezett, és megállt előttem, lesütött szemekkel. - Rosszat mondtam? Ne haragudj, nem akartalak megbántani.

Október 29.

Először fel sem fogtam hogy hozzám beszélnek, vagy hogy mit is mondott, szóval visszakérdeztem.
- Mi az? Bocsi, nem figyeltem - mondtam.
- Semmi baj - ült fel mosolyogva. - Azt szerettem volna kérdezni, ki a Herondale-nek a barátnője?
Lesápadtam, és reménykedtem, hogy ez nem látszik a félhomályban.
Mint egy villanás alatt láttam azt az elfeledettnek hitt álmot, ami tegnap is, és ma is, mint egy láthatatlan féreg, rágott belülről. Az a középkori álom. A veszekedés, az érzések, és az, amit soha nem leszek hajlandó leírni. Vagyis most, biztos nem.
- Nem... Nem... Nem szeretnék beszélni róla... - suttogtam, és kirohantam a hálóteremből.

október 29.

-Ajj már, nem hagy ez a dolog nyugodni - túrtam bele a hajamba. - Kicsoda annak a Herondale srácnak a barátnője?

Október 29.

A tegnapi nap hosszadalmas volt. De komolyan. Nem tudom miért, csak olyan nyomott volt a hangulatom, hogy még Arawn se tudott felvidítani, és ez nagy szó. De nem kérdezett rá, mert néha vannak ilyen napjaim, de ez általában 24 óra alatt lezajlik. De ma reggel is tiszta rosszul éreztem magam lelkileg. Valami nyomott belülről, de nem tudom mi. Próbáltam gondolkozni rajta, de nem sikerült rájönnöm az okára. Néha egy álom rontotta le a kedvem, néha valami szomorú könyv. De most egyikre sem emlékszem.
Reggel az ágyamon ülve bámultam a semmibe, amikor Isabelle felébredt.

Október 27.

Este amint ágyba kerültem, majdnem rögtön elnyomott az álom.

- Mégis, hogy képzeled ezt? - kérdeztem hangosan, és kirohantam az utcára, bár ez nehezemre esett ebben a középkori ruhában. Ő utánam szaladt.
- Nem volt más választásom - emelte fel a kezét védekezőleg. - Miért nem hiszel nekem?
- Én nem TUDOK hinni Neked. Hidd el, szeretnék! - a még ki nem törő könnyek csípték a szememet. - De nem tudok... - az utolsó mondat suttogásba fulladt. Már nem ráncigáltam a csuklóm, hagytam a szorítást, de nem fordultam hozzá. Ő viszont megfordított, de a tekintetemet a földre szegeztem továbbra is.
- Llewella... - emelte fel gyengéden a fejem, hogy a szemembe nézhessen, de én lehunytam a szemem. Nem akartam látni a szemét, mert tudtam, akkor megtörök. Azok a barna szemek mindig őszinték. - Elhiszem, hogy nem vagy tisztában az érzéseiddel, és ezért reagáltad túl ezt az egészet.
- Hogy nem vagyok tisztában vele? - kérdeztem suttogva. - De, én tisztában vagyok vele, Arawn.
És akkor belenéztem azokba a csillogó barna szemekbe. És... és megcsókoltam. Nem lepődött meg, vagy legalább is, nem mutatta. Rögtön viszonozta.
- Én is szeretlek, Llewella... - suttogta.



Ezernyi gondolat tört rám, hangok kavarogtak a fejemben.
"Ilyet viszont nem mondhatsz nekem, miután a férjem leszel...", "Bocsánat, de már foglalt vagyok...", "...ha szakítottatok, nyugodtan szólj...", "...mindenképpen elveszem feleségül..." "...Ella, mindenképpen egyél a húsból...", "Hol ismertétek meg egymást...?", "Már 12 éve...", "...sosem beszélgettünk el rólunk...", "...szeretjük egymást...", "...saját érzéseinkben sem vagyunk biztosak..."

Felriadtam. A légzésem szaggatott volt, a szívem gyorsan vert. Fel akartam ülni, de a fejem, mint a fém a mágnest, nem engedte el a párna. Fél percen belül újra álomba merültem, és reggelre már nem emlékeztem az álmomra...

Október 27.

- Már 12 éve - feleltük egyszerre Arawnnal, mire összemosolyogtunk.
Ezután némán ettünk mindannyian. Szerintem érezték, hogy rólunk, mármint Arawnról és rólam, nem a legszerencsésebb beszélni. Nem csak azért, mert mindketten zárkózottak vagyunk, hanem mert... Ez bonyolult. Még Arawnnal sosem beszélgettünk el rólunk, mármint a kapcsolatunkról. Csak egy biztos: szeretjük egymást. Hogy hogyan? Még a saját érzéseinkben sem vagyunk biztosak. Úgyhogy nem beszélünk róla.

október 27.

Idegesen ráncoltam a homlokom.
-Na, jó, mindegy, majd szerzek másik Herondale-t - legyintettem. - Oké, akkor maradjunk a barátkozásnál. Hol ismertétek meg egymást? - kérdeztem kíváncsian, kérdésem Rosalie-hoz és a Herondale sráchoz intézve.

Október 27.

Mielőtt még Arawn válaszolhatott volna bármit, gyorsan témát váltottam.
- Mit kérsz? - fordultam a fiúhoz. - Kéred a levesem maradékát?
- Hiszen alig ettél - csóválta a fejét, de átvette a tányért. - Amúgy, de, mindenképpen elveszem feleségül. Ella, mindenképpen egyél a húsból, itt a legfinomabb - szedett a tányéromra.
- Köszönöm.

október 27.

-Komolyan? - döbbentem le totálisan. - Ki az? Á, végül is mindegy, ez még nem azt jelenti, hogy őt fogod feleségül venni, szóval ha szakítottatok, nyugodtan szólj - legyintettem.

Október 27.

- Bocsánat, de már foglalt vagyok - mondta még mindig sokkosan Arawn, mire én lesápadtam, majd elvörösödtem, és újból lesápadtam.

október 27.

-Ilyet viszont nem mondhatsz nekem, miután a férjem leszel - fenyegettem meg a kanalammal... Te jó ég, hogy hívják? Ő a Herondale srác, nekem ennyi elég is. - Kedves leszek, ha te is az leszel. Egyébként melyik a kedvenc rúnád? - kérdeztem izgatottan.